Soha az életben nem mennél ezekre a helyekre, vagy már most indulnál?



Annyi, de annyi csodás hely van a világon, amit turistaként meglátogathatunk, de tényleg. Valaki meg tudná magyarázni, hogy van az, hogy egyes emberek mégis a cikkben bemutatott hátborzongató helyszíneken mászkálnak a hátizsákjukkal?...

Isla de las Muñecas, Mexikó

A helyi legenda szerint a szigethez közeli egyik csatornába belefulladt egy kislány, akinek a lelke nem talált megnyugvást. Julián Santana Barrera legalábbis így gondolta. A férfi a vízbefúlás helyszínén egy babát talált, ennek hatására kezdte el félelmetes gyűjteményének gyarapítását. Julián 50 éven keresztül, egészen a haláláig gyűjtötte a babákat, melyek most a szigeten keresztül-kasul elhelyezve, felakasztgatva köszönnek szembe a vizuális borzalmakra vágyó turistákkal. 

Aokigahara erdő, Japán

Aokigahara erdejének két beceneve is van, egyik beszédesebb, mint a másik: "Fák tengere" és "Öngyilkosok erdeje". Tokióból és a környező városokból előszeretettel járnak ide a megfáradottak véget vetni az életüknek. Az öngyilkosságok száma olyannyira felszökött az erdőben, hogy már külön járőrök járják, az ösvényeket bekamerázták, pszichológiai segélyvonal telefonszámát függesztették ki lépten-nyomon és a lakosság aktív segítségét is kérték, akik azonnal értesítik a hatóságokat, amint gyanús alakokat látnak arrafelé.

Sacro Bosco, Olaszország

A "Megszentelt Erdő" nevű park 1548-1580 között készült egy olasz nemes megrendelésére. A parkban 30 szobor kapott helyet Herkulestől Afroditéig, de vannak itt szirének, görbe ház és pokol kapuja barlang is (a képen). A parkot néhány száz évre a teljes feledés homálya fedte, mígnem 1954-ben újra felfedezték, megszabadították a buja növényzettől és megnyitották a közönség előtt, "Szörnyek parkja" néven.

Centralia, a halott város, USA

1962-ben történt itt egy baleset, ami hasonlóvá tette a várost a filmbéli Silent Hill-hez (egyébként, a film néhány jelenetét épp itt forgatták). A tűzoltók a szemetet égették a bánya egy elhagyatott üregében, amikor a lángok elérték a szénréteget és földalatti égés kezdődött, ami a mai napig tart. Ma fotósok és újságírók igyekeznek oda, hogy megörökítsék a nem túl barátságos helyet.

Spotted Lake, Kanada

Ez a tó Brit-Kolumbiában található, Osoyoos városához közel. A neve annyit jelent, "Foltos tó", és az Okanagan helyi indián törzs mindezt titokzatos dolgoknak tulajdonítja. A tó szokatlan külseje a rendkívül magas magnézium-szulfát, ezüst, kalcium és titánium koncentrációnak köszönhető. A helyi őslakosok vezetőjének engedélye nélkül azonban tilos megközelíteni, ezért a turisták inkább messziről fotózzák.

Kangbashi, Kína

Szellemvárosnak hívják, mert szinte senki sem lakik itt. Kangbashi városa, bár teljesen új, sosem volt lakott, köszönhetően a rendkívül magas ingatlanáraknak és más pénzügyi gondoknak. Nem teljesen lakatlan, hiszen nagyjából 20 ezer ember választotta lakhelyéül, viszont, ha hozzávesszük, hogy 2 millió embernek készült, ez a 20 ezer lakos teljesen elveszik a házak között. Állítólag fotósból és turistából több van arrafelé, mint lakóból.

A Sivatag keze, Chile

Az Atacama-sivatagban a semmiből magasodó kéz 11 méteres. Alkotója, Mario Irarrázabal szándékai szerint a szobor a tehetetlenséget, a magányt, az igazságtalanságot szimbolizálja. Ez a szomorú hely mégis igen látogatott a turisták körében, ezen kívül reklámfilmek, videoklipek kedvelt helyszíne. Nem kerülhetik el a vandálok sem: időről időre muszáj megtakarítani a graffitiktől.

Darvaza gázkút, Türkmenisztán

A Darvaza kút, ismertebb nevén "A pokol kapuja", 1971-ben keletkezett, gázkitermelési munkálatok közben. A lyukat begyújtották, hogy a kiszökő gáz ne mérgezze a közeli lakosokat. A geológusok szerint az égés napjai meg vannak számlálva, mert lassan elfogy alóla a gáz, viszont tény, hogy már 46 éve így lángol.

Overtoun híd, Skócia

Dumbarton városának hídja nem éppen jóhírű: a kutyák egész egyszerűen leugranak róla, mindig fejjel lefelé, mindig ugyanarról a pontról, a két utolsó köz között. Mindezt a misztikumnak tulajdonították, mígnem David Sexton állatviselkedés kutató megvizsgálta a helyet és azt találta, hogy a kérdéses részen különösen sok a patkányvizelet. Ez a szag nagy hatással van a kutyákra, különösen a vadászó fajtákra és gondolkodás nélkül képesek a hídról levetni magukat.

Kryžių kalnas, Litvánia

Kryžių kalnas, vagyis a "Keresztek hegye" elég nyugtalanító látvány: amerre a szem ellát, keresztek halmai sorakoznak. Sosem volt temető, bármennyire is úgy néz ki, viszont fontos katolikus zarándokhellyé nőtte ki magát. Az emberek azt hiszik, hogy ha otthagynak egy keresztet, szerencséjük lesz (ennyit a katolikus tanokról). A legenda szerint az első "keresztadó" egy földműves volt, akinek a lánya súlyos betegségbe esett. Az orvosok már lemondtak volna, de édesapja felvitte a dombra a keresztet és imádkozott. A lány titokzatos módon meggyógyult, a domb tetején pedig szép lassan elkezdtek sorakozni a keresztek más, csodát váró látogatóktól.

Kostnice v Sedlci, Csehország

 

Ez a rettentő templom a Mindenszentek Temetőben helyezkedik el, Kutná Hora elővárosában. Arról híres, hogy a belsejét teljes egészében emberi csontokkal dekorálták. A temető képtelen volt befogadni az összes elhunytat, ezért 1400-ban megépítették a kápolnát, amelynek boltíve az emberi maradványok további tárolására volt hivatott. A XIX- században aztán megtisztították és kifehérítették a csontokat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy látványosságot faragjanak a helyből.

Poveglia szigete, Olaszország

Ugye, milyen gyönyörű panoráma fogad minket a helyről? Gondolnád, hogy régen ide küldték a pestis fertőzötteket meghalni? Emiatt járja az a szóbeszéd, hogy a sziget tele van elveszett lelkekkel. 1922-ben egy pszichiátriai intézet is nyílt itt, ami 1968-ig működött. Azt beszélik, hogy az orvosok kísérleteztek a betegekkel és hogy a főorvos megőrült, ezért a toronyból a mélybe vetette magát. A sziget mára teljesen kihalt, csak kósza lelkek bolyonganak rajta.

Pădurea Hoia erdő, Románia

A Cluj-Napoca városától nyugatra található erdő paranormális helyként vívta ki a világhírnevet az ufókutatók és -rajongók körében. Többször észleltek itt repülő csészealjat. A helyiek nem is sétálnak az erdőben, annyira félnek. Azt híresztelik, hogy aki sokáig az erdőben bolyong, az szédülni kezd és hányingere is lesz. Mindezen ufós hírek persze megmaradnának a mesebeszéd szintjén, ha nem lenne rá számos írásos, képes, videós tapasztalat.

Oszd meg a cikket te is! Köszönjük!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!