Az osztálytársak között te leszel a sztáranya ezekkel a tízóraikkal!



A gyerekek nem eszik meg a tízórait? Itt az ideje, hogy feldobd a repertoárt ezekkel az ötletes fogásokkal! Némelyik pár perc alatt készen van, de akad köztük olyan is, amit előző nap érdemes elkészíteni. Ami a legfontosabb: mindegyik hasznos tápanyagokkal látja el a kicsik szervezetét!

1. Keksz és sajt

A sajt fontos fehérjeforrás, a keksz pedig nagyon finom kísérője, ami a szénhidrátot biztosítja. Válassz olyan kekszet, amiben, ha csak kis mértékben is, de előfordul teljes kiőrlésű alapanyag, liszt vagy például zab formájában. Sajtból a lágyabb fajtákat érdemes választani, mint például az edami vagy a gouda, és a legjobb, ha felkockázva teszed a csomagba, úgy könnyebb fogyasztani. Ha a gyerek nagyon édesszájú, a keksz mellé tehetsz egy kanálka lekvárt is, hogy bele tudja mártogatni.

2. "Pizzanyalóka"

Ezt előző nap készítsd el. A lényeg, hogy minél egészségesebb tízórait tudjunk a gyerekeknek adni, a tekercsben tehát ezekre figyelj:

- a szokásos módon készíts hozzá kelt tésztát, azzal a különbséggel, hogy a liszt egyharmadát cseréld teljes kiőrlésűre;

- konzerv löncshús helyett igazi darálthúst süss a töltelékhez (mielőtt hozzákevered, meg kell sütni külön);

- keverj apróra vágott párolt zöldséget is bele: répát, brokkolit, borsót, zöldbabot, lehetőleg mind borsónyi méretűre szeletelt legyen;

- ketchup helyett igazi paradicsomszószt kenj a tésztára, majd erre simítsd a húsos-zöldséges tölteléket!

A gyerekek szeretik a pizzát, ezt pedig külön megbolondíthatod, ha a tekercset hurkapálcára tűzöd és "pizzanyalóka"-ként adod el.

3. Avokádós szendvics

Az avokádó vitaminokat, ásványi anyagokat és fehérjét juttat a szervezetbe, érdemes néha beiktatni a gyerekek és a felnőttek étrendjébe egyaránt. Ezt a legkönnyebben avokádós szendviccsel teheted meg. Kenj lágy sajtot egy szelet kenyérre, majd szeletelj vékonyra egy avokádót és fektesd a szeleteket a sajtra! Felnőtteknek, hogy extra tápláló legyen, egy tükörtojás is mehet a szendvicsre. Gyerekeknek is megpróbálhatod, de elég vastag szendvicset kapsz, úgyhogy jobb, ha kettévágod.

4. Tortilla szendvics

Isteni finom reggeli vagy tízórai készülhet pár perc alatt, ha megnézed ezt a tippet! Minden nagyobb boltban kapható tortilla lap, ebből kettőre lesz most szükség. Az egyiket tedd egy palacsintasütőbe és kezdd el melegíteni! Ha átmelegedett, szórd meg reszelt sajttal, sonka-, szalonna-, vagy szalámidarabokkal, paradicsomkockával, gombával, vagy amit szeret a kicsi! Borítsd rá a másik tortilla lapot és fordítsd meg a serpenyőben, hogy a tetején lévő lap is megpiruljon kicsit! Addig melegítsd, amíg a belsejében a sajt fel nem olvad. A tízórais dobozba cikkekre szeletelve helyezd!

5. Zöldségfalatkák

Egy kis edénybe szervírozz hasábokra vágott répát, fehérrépát, retket, uborkát, paprikát, paradicsomot. Kicsit sózd meg és mellékelj hozzá fogvájót, hogy a gyerekek azzal szúrhassák fel a darabokat. Finom és színes csemege, hamar rákapnak majd!

6. Házi nuggets

A gyerekek imádják a bolti gyorsfagyasztott húsfasírtot, amit a gyártók hús helyett sajnos általában szójával és gyatra alapanyaggal nyomnak tele. Miért ne készíthetnéd el a saját nuggets-odat, egészséges összetevőkből? Íme, a pofonegyszerű recept!

- Párolj meg egy csirkemellet (csirkés nuggets) vagy végy három lecsöpögtetett tonhalkonzervet (halas nuggets)! Nyomkodd szét a húst!

- Párolj meg egy csészényi apróra vágott zöldséget! Lehet benne répa, borsó, zöldbab, brokkoli, fehérrépa.

- Keverd össze a kettőt, majd adj hozzá egy kanál ketchupot, egy csésze búzadarát, egy csésze kukoricalisztet és egy felvert tojást! Ízesítsd ízlés szerint, formálj belőle tetszőleges alakú fasírtokat, rudakat és forró olajban süsd ki! 

7. Töltött sonka

Nálunk nagy sláger a "sonkapalacsinta": sonkára fektetek egy szelet sajtot, majd összetekerem palacsinta alakúvá. Ez tízóraira is ideális, hiszen finom, könnyű enni és fontos fehérjeforrás. A palacsintát fel is szeletelheted, tekerhetsz bele majonézt, franciasalátát, kenyérkockákat, paradicsomot, amit csak szeretnek a gyerekek! Villát azért nem árt mellékelni.

 

Mennyi finomság! Reméljük, kedvet kaptál az elkészítésükhöz! Köszönjük, ha megosztod a cikket!

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!