Tudj meg mindent, ami a horoszkóp és a párválasztás összefüggésében már az ókortól ismert!

Nincs ebben semmi ördöngösség: minden jegynek megvannak a maga jellemvonásai, amelyek vagy illenek a többi csillagjegyhez, vagy nem. Hogyan segítenek neked a csillagok a párválasztás során? Még ha nem is hiszel benne, érdemes belekukkantani. A végén még igaz lesz!

 

A cikk Patricia Kesselman asztrológus és Tarot-elemző összefoglalója nyomán született.

 

 

Az állatövi jegyeket négy alap elemhez tudjuk sorolni, amelyek a materiális világhoz kapcsolják őket. Mind a négy az energia egy-egy megnyilvánulása. Az univerzumban minden energia, de ez a négy energiaforma képes leírni az élet fizikai és lelki megnyilvánulásainak széles spektrumát. Mi az a négy energia? A Tűz, a Föld, a Víz és a Levegő.

 

Az egyes energiaformák jellemzői

Tűz jegyek: Kos, Oroszlán, Nyilas

Született vezetők, életrevalók, aktívak, szenvedélyesek, nagy önbizalommal, a társaságban középpontban állnak. Ezen felül lendületesek, büszkék, őszinték, optimisták és uralkodók. Negatív jellemvonásaik közé tartozik az önhittség, a türelmetlenség, a vehemencia, bizonyos esetekben pedig erőszakosnak, rombolónak és túlzások felé hajlónak tűnnek.

 

Föld jegyek: Bika, Szűz, Bak

Állhatatosak, gyakorlatiasak, realisták és hagyománytisztelők, akik gondosan megválogatják, mit tesznek. Dolgosak, a megszerzett javaikat erőfeszítések árán is óvják-védik. Nagyon felelősségteljesek, ezért több oldalról megvizsgálják a helyzetet, mielőtt döntésre jutnának. Az anyagiasság hibájába könnyen beleesnek.

 

Levegő jegyek: Ikrek, Mérleg, Vízöntő

Kommunikatívak, szeretnek érvelni, vitázni, tervezni, függetlenül attól, hogy céljaikat tisztán látják-e, ez ugyanis számukra sokszor nehéz. Analitikus jellemek. A Levegő lehűti az érzelmeket és számukra nehéz kifejezni azokat. Értékelik, ha valaki intellektuális és szeretik a szabadságot.


 

 

Víz jegyek: Rák, Skorpió, Halak

Érzékenyek, álmodozók, érzelmi lények, akik hallgatnak a megérzéseikre és hajlamosak az élénk képzeletük gyakori használatára. Sokszor kell magukat visszafogni, szeretnek védelmezni és védelmezettnek lenni, de nem érzik jól magukat a túlzottan elnyomó emberekkel. Megérzik, ha befolyásolni akarják őket, olyankor inkább elrejtik az érzéseiket, sokszor félelemből.

 

Hogyan kapcsolódnak egymással?

Az energiaformák egymás hatását erősíthetik, gyengíthetik, de akár ki is olthatják. Nézzük, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a csillagjegyek! 

 

Tűz - Víz. Nem könnyű kapcsolat, sokat kell dolgozniuk azon, hogy megértsék egymást. A Tűz vehemenciája általában megsérti a Víz érzelmeit, mivel nem érti a túlzott érzékenységét. A Víz eloltja a Tüzet, és habár a vízgőz lehet gyógyhatású és pihentető is, ugyanúgy meg is égethet, fulladást okozhat vagy a teljes megsemmisüléshez vezethet.

 

Tűz - Levegő. A Tűz a Levegőnek egyfajta inspirációt és életrevalóságot hoz, ami a Levegőt lenyűgözi és állandó mozgásban tartja. A Levegő viszont nagyon nagy szabadságigénnyel rendelkezik és nem díjazza a Tűz uralkodási hajlamát. Úgy, ahogy a Tűznek szüksége van a Levegőre az élethez, ebben a kapcsolatban lángolni fog a tűz és sok jót tartogat mindkét fél számára.

 

Tűz - Föld. A Tűz felmelegíti a Földet szenvedélyének intenzív lángjával, miközben a Föld stabilitást biztosít a Tűznek. Kétségkívül, a Föld képes megfékezni a Tüzet, de amikor tombol a Tűz, elrabolhatja a Földtől az értékes életrevalóságát, éltető tápanyagait. A vonzalom valószínűleg gyorsan kialakul, de a komoly különbségek csak később derülnek ki.

 

Föld - Víz. A Föld és a Víz ugyanúgy kiegészítik egymást, ahogyan az a természetben is történik. A Föld jegyűek stabil, megbízható vonása jól kezeli a Víz jegyűek érzékeny és intuitív oldalát.

 

Föld - Levegő. Sokoldalúságának hála, a Levegő szeretetet, melegséget sugározhat a Földnek... Vagy jéghideg fuvallatot. Sokszor a Föld sziszifuszi küzdelmet vív azzal, hogy megmutassa a Levegőnek, milyen valójában a világ - szép és valódi - ahelyett, hogy a Levegő csak egy elemzésre váró fogalmat látna benne.

Víz - Levegő. Nem a legkedvezőbb felállás. A Levegő és a Víz rossz céllal vegyülnek a természetben is, mivel pusztító hatású katasztrófákat okozhatnak, mint a cunami, a tornádó, a hurrikán. Ez a kétféle jegy csak és kizárólag akkor marad együtt, ha folyamatosan kontroll alatt tartják az indulataikat.

 

Ha két ember ugyanazon az őselemen osztozik, az kiegészítést sejtet. Mindkettő számára nagyon hasznos lehet: az azonos energiaformába tartozók közötti kapcsolat kiváltja, hogy egymást segítsék és hasonlóan lássák a világot. Ugyanazok az alapvető erősségek és gyengeségek szoktak előbukkanni az azonos elembe tartozóknál.



Tűz - Tűz. Intenzív és szenvedélyes kapcsolat. Mindketten ösztönzik a másikat a személyiségfejlesztésre, kölcsönösen lökik egymást előre, olyan tevékenységeket űznek együtt, amelyek segítenek nekik kiteljesedni.

 

Levegő - Levegő. Tökéletes szabadság, amely sosem fullad unalomba. Két Levegő jegyű ember kapcsolata a kommunikáción és a bizalmon alapszik, és habár a gyakorlati dolgokhoz kevéssé értenek, egymás társaságát intellektuálisan is élvezik. 

 

Föld - Föld. Becsületes, harmonikus és lojális kapcsolat, amelyben a felek kölcsönösen megbecsülik a stabilitást, amit partnerük képes nyújtani.

 

Víz - Víz. Két Víz jegyű ember kapcsolata igazán érzékennyé teszi a feleket a másik szükségleteinek a meghallására, de az nagyon nehéz számukra, amikor valami alapjaiban bolygatja fel az érzelmeiket. Az erős érzelmi kapocs miatt ugyanis megvan annak a veszélye, hogy teljesen eggyé válnak és elveszítik a saját személyiségüket.


Hátrányok:

Ha a pár két tagjánál ugyanaz az energiaforma, a különbözőség hiánya túl kevés motivációt hoz az évek múlásával, habár nagyon sok dologban egyformán gondolkodnak. 

Ha az őselemek épp ellentétesek a párnál, a kezdeti vonzalom erős, a különbözőség szenvedélyt vált ki, de ez idővel elkoptatja a párt. A harmónia elérésére tett törekvéseiket viszont tisztelni kell, mert képesek kompromisszumot kötni a cél érdekében.

Forrás: clarin.com

Oszd meg te is!


► KÉRJÜK ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL ÉS MEGOSZTÁSSAL! KÖSZÖNJÜK!