Egyszer minden gyerek felnő, legyen az ember- avagy kutyagyerek. A felnőtté válás rögös útján pedig bizony sikerül néha elfeledkeznünk magunkról, amikor újra mi vagyunk a szüleink kicsi szemefénye. Nézd csak: ezek a kutyusok is képtelenek felfogni, hogy nem kölykök többé!
Ijedt 'kisbaba' tűzriadó közben
Kalandra fel!
'Még mindig a gazdi kicsi kutyuskája vagyok!'
'Kölyökkora óta csak úgy hajlandó utazni, ha fogom a mancsát.'
'Szegények azt hiszik, állatorvoshoz megyünk!'
No, igen, te ott már nem férsz át!
'A kutyám utálja az esőt. Most úgy tesz, mintha nem hallaná, hogy ki kell szállni a kocsiból.'
'Kölyökkora óta csak így hajlandó elaludni...'
'Már kiskorában is így szeretett utazni! Igaz, kicsit megnőtt azóta.'
'Te mindig az én kölyköm maradsz....'
'Mindig ezt csinálja, valahányszor visszautasítom az ölben hintázást. Ilyenkor keres magának valakit, majd engem nézeget, hogy vajon látom-e és féltékeny vagyok-e!'
'A kutyusom csak ennyire fél, ha fát vágok!'
Már idősebb, de a tengert képtelen megszokni!
'Alfonz kutya azt hitte, hogy fodrászhoz megyünk. Apukám csillapítgatja.'
'Nincs szívem megmondani neki, hogy már nagyon fáj a derekam!'
'Ez a hatalmas állat meglátott egy kisegeret és egy ugrással a pultra menekült!'
'Mától én őrzöm a terepet. Hasonlítok a képre? '
'A kutyánk fél a villámlástól. Itt épp a macska vigasztalja!
Ha neked is van állatbarát ismerősöd, oszd meg vele! Köszönjük!
Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
