34 éve, 1983 január 27-én kapott végzetes szívrohamot a nagy nevettető, Louis de Funes. A francia film történetének legnépszerűbb komikusa volt. Apró termete, kopasz feje és jellegzetes grimaszai nézők millióit nevettették meg világszerte



Spanyol nemesi család leszármazottjaként született 1914. július 31-én. Karrierje nehezen indult. A negyvenes évek elejétől bárzongorista-előadóként kereste kenyerét. Később kiváló zenei hallását számos filmben kamatoztatta. Eleinte kabarékban, majd az ötvenes évektől romantikus filmek epizódszereplőjeként tűnt fel. Első komoly sikerét 1956-ban, az Átkelés Párizson című komédiában aratta. Világhírét az 1964-es A Saint Tropez-i csendőrben Lütyő felügyelő szerepével alapozta meg.

Még ugyanebben az évben jelent meg a Fantomas Juve felügyelőjeként, amellyel újabb sikert könyvelhetett el magának. A hatvanas-hetvenes években élte virágkorát, amikor komédiák sorában játszott. 1971 és 1974 között számos alkalommal lépett a színpadra. 1975-ben szívinfarktust kapott, ezért kénytelen volt egy időre megválni a színházi karriertől. Filmes pályafutása is veszélybe került. Készített még néhány filmet, de már nem olyan intenzitással, mint pályája elején. Utolsó filmjét, a Csendőr és a csendőrlányokat 1982-ben forgatta. Rákövetkező évben újabb szívrohamot kapott, amit sajnos már nem élt túl.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!