A kissé túlzó cím mögött egy egyre nagyobb publicitást kapó hír áll: bonctani szakértők szerint a holttestek nem úgy bomlanak már, mint régen. Évekkel ezelőtt eltemetett testek exhumálásánál is azt vették észre, hogy szinte olyan, mintha nemrég került volna a sírba. Mintha tartósították volna őket. Erre korábban nem volt példa.
Egy németországi konferencia során azt elemezték, hogy mi lehet a jelenség hátterében. Egyes szakemberek meglepő eredményekről számolnak be: Az utóbbi 20-30 évben az eltemetett halottak egy része nem bomlott el!
A szakemberek megpróbáltak magyarázatot találni a jelenségre, és három elmélettel álltak elő.
Mérgező víz és levegő - Az első számú ötlet, hogy a víz és a levegő már olyannyira szennyezetté vált, hogy azok a baktériumok, melyek a bomlási folyamatért felelősek, szinte teljesen kipusztultak.
Kozmetikumok hatása - Egy másik gondolat, hogy az emberek manapság nagyon sokféle fiatalító, öregedést gátló készítményt kennek a bőrükre. Sőt, egyre többen formálják a testüket bőr alá fecskendezett szilikonnal. Egy kutató arra jutott, hogy ezek a szerek képesek arra, hogy lényegében tartósítsák az ember testét.
Tartósított élelmiszerek - Sokak szerint az áll a jelenség hátterében, hogy az ételeink tele vannak tartósítószerrel. Ez immár olyan mértékű, hogy egy gazdaságilag fejlett országban – értsd: ahol az emberek sok „előregyártott” élelmiszert fogyasztanak, - az ételek több mint 2/3-a valamilyen formában vegyi úton tartósított. A legtöbb kutató egyetért abban, hogy életünk során is sok betegség oka keresendő a feldolgozott, tartósított ételekben. Ám úgy tűnik, hogy ez már a halálunk után is gondot okozhatnak.
Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!