Hihetetlen, de mind igaz!



Nem akarjuk felesleges szót, hoztunk most Nektek néhány olyan érdekességet a nagyvilágból amitől szó szerint le fog esni az állatok:

1.

2. A gömbakvárium a legrosszabb hely, ahol az aranyhalat tarthatjuk.

3. Cipruson a Mikulást úgy hívják, hogy Basil.

4. Az afrikai elefántot képtelenség megszelídíteni.

5. A rossz fényviszonyok melletti olvasás vagy a számítógép használata a sötétben, valójában semmilyen negatív hatással nincs a látásra hosszú távon.

6. A világon minden emberre mintegy 1,6 millió hangya jut. Tömegük egyenlő a világ emberi populációjának össztömegével.

7. Egy polipnak három szíve van, vérük kék színű.

8. Az alváshiányos emberek ellenségeket látnak maguk körül.

9. Eredetileg Feng shui a megfelelő sírhely kiválasztásával foglalkozó művészet volt.

10. Egy kék bálna szíve olyan hatalmas, hogy egy emberi lény képes átúszni az artériákon.

11. Mégis, a torkának átmérője nem nagyobb, mint egy csészealj.

12. Ilyen lenne, ha a Jupiter azonos távolságra lenne a Földtől, mint a Hold.

13. Frankenstein az alkotó neve volt, nem pedig a szörnyetegé.

14. A fürdés közben a bőrön megjelenő ráncoknak fontos szerepe van. Az ujjak ráncosodása egy idegi reakció, és azért következik be, hogy a víz alatti síkos tárgyakat könnyebb legyen megragadni, és kezünkkel illetve lábujjainkkal könnyebben tudjunk megkapaszkodni a síkos felületeken.,

15. A barázda az orr és a felső ajak között az úgynevezett philtrum. Embrionális korban alakul ki, a kétoldali arcnyúlványok egyesüléséből jön létre nagyjából a második és a harmadik hónap tájékán. Az ókori Görögországban nagy jelentőséget tulajdonítottak neki, ha valakinek szép ívelt, széles volt, azt vonzónak tartották.

16. Tízszer több baktérium él az emberi szervezetben mint ahány sejt.

17. A kép a bal oldalán láthatjuk, ahogyan egy gyertya a Földön ég; a jobb oldalon pedig, ahogyan teljes súlytalanságban, a MIR űrállomáson.

18. Ha megiszol egy pohár vizet, 100% a valószínűsége annak, hogy található benne olyan vízmolekula, amely egyszer áthaladt egy dinoszauruszon.

19. A harcsának 27.000 ízlelőbimbója van. Ez négyszer több mint amennyivel az emberek rendelkeznek.

20. A méz az egyetlen élelmiszer, amely soha romlik meg. Egy év múlva sem, kétezer év múlva sem – soha.

21. A Turritopsis nutricula medúza az egyetlen többsejtű teremtmény a Földön, amelyet biológiai értelemben halhatatlannak tekintenek.

22. Az Oxfordi Egyetemet régebben alapították, mint az Azték Birodalmat.

23. Így néz ki a tengerparti homok a mikroszkóp alatt:

Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!