A nyári napfordulókor a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éjszaka. Ez a nap jelzi a csillagászati nyár kezdetét, mivel ebben az időszakban jár a Nap a legmagasabb ponton az égbolton megtett látszólagos útján, vagyis ez az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Nézzük milyen napra esik a nyári napforduló 2020-ban.
A napforduló az a csillagászati kifejezés, amellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki. Az év két pillanata napforduló: a Nap legmagasabb déli pozíciója a Baktérítőn, illetve északi pozíciója a Ráktérítőn; az az időpont, amikor (látszólagos) éves égi útján a Nap észak-déli mozgása ellentétes irányúra változik. A nyári napforduló az északi féltekén általában június 21-én van (esetenként 22-én vagy 20-án), a déli féltekén pedig december 21-én (esetenként 22-én).
Mit jelent a nyári napforduló?
Az eredeti latin kifejezés, a solstitium a sol (Nap)+stare (maradni) szavakból származik. Számos nyelv őrizte meg ebben a formában, például az angol és a francia is a solstice megnevezést használja. A nyári napforduló idején a Nap a Ráktérítőn éri el a zenitet, és az északi féltekén ilyenkor a leghosszabb a nappal.
Mikor lesz a 2020-as nyári napforduló?
A 2020-as nyári napforduló június 20-án, pontosan 23:43-kor következik be. A nappal 15 órát és 32 percet fog tartani, az éjszaka pedig mindössze 8 órát és 28 percet.
A nyári napforduló időpontjai 2021 és 2030 között (UTC szerint)
2021 – június 21, 04:24
2022 – június 21, 09:14
2023 – június 21, 14:58
2024 – június 20, 20:51
2025 – június 21, 02:42
2026 – június 21, 08:24
2027 – június 21, 14:11
2028 – június 20, 20:02
2029 – június 21, 01:48
2030 – június 21, 07:31
A nyári napfordulóhoz kötődő legendák és hagyományok
A nyári napfordulóhoz számos néphagyomány, ünnepi rítus kapcsolódik. A pogány hagyományok legtöbbje táncokkal, énekekkel, tűzzel ünnepelte ezt az éjszakát.
• A nyári napforduló energiáját a bőség, a szenvedély, a vitalitás és a kreativitás energiájának tekintik. Szokás volt ilyenkor folyókban, tavakban megfürödni, ez a megtisztulást, az újjászületést szimbolizálta.
• Egyes területeken az volt a szokás, hogy a napforduló előestéjén összegyűjtött harmattal mosakodtak, mert ez varázslatos szépséget biztosított. Ugyanakkor a napforduló éjszakáján vett gyógyfüves fürdőnek gyógyító hatást tulajdonítottak.
• Ehhez az alkalomhoz kapcsolódik egy rituálé is, amelynek során arany ékszereket szerencsét hozó talizmánokká változtattak. A kiválasztott ékszert a napforduló előtti napon tűzálló edénybe helyezték különböző illatos gyógynövényekkel (kakukkfű, rozmaring, kamilla, levendula, orbáncfű), ezek jelképezik a föld elemet, ezután az edényt gyertyalángba tartják. A szertartás során az ékszer a tűz elem energiájának köszönhetően megtisztul.
• Az ősi időkben hittek a nyári napforduló energiájában, és az ekkor gyakorolt mágia erejében, úgy gondolták, ilyenkor lehetővé válik az egyébként lehetetlen vágyak teljesítése is.
• Azt mondják, hogy a napforduló éjszakáján gyújtott tűz varázslatos erejének köszönhetően a lányok megtudhatták, ki lesz a jövendőbelijük.
• A napforduló éjszakáján gyújtott tűz ugyanakkor elüldözi a démonokat és a gonosz szellemeket is.
Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!